Ez a komfortos francia tud valamit: leteszteltük a Citroen Cactus C4-et

2017 végén a Citroen a C4 Cactussal húzott egy merészet: megújította az olyan magától értetődő elemeket, mint az előredönthető hátsó ülés vagy az ablakszabályzó komfortkapcsolója.
Leteszteltük a Citroen Cactus C4-et

Ehhez társult a új futómű és a különösen vastag borítású, habbal kipárnázott ülések. Azóta ennyit nem változtattak a Cactuson: továbbra is úgy néz ki, akárcsak egy SUV, ám a magassága csupán 1,48 méter. Annyi helyet kínál, mint egy kompaktautó, a hossza azonban mindössze 4,17 méter, és a sofőrrel és asszisztenciával együtt is csak 1140 kiló.

Az új ülések széles felületét egyből megszerettük. Szorosan és csúszásmentesen fognak, a megosztott hátsó ülés is könnyebben variálható. A rendelkezésre álló hely kissé szűkös, de a 358 literes csomagtérrel ki vagyunk békülve. A kis Cactus behozza a méretéből adódó hátrányt, amikor városi manőverezésről vagy parkolásról van szó. A C-gerincforma azonban sajnos bezavar, ha a vállunk fölött hátrapillantanánk a bicikliút irányába.

Belül tetszetősek a hurokformájú kapaszkodók, ahogy a vidám felületek is. Ami kissé idegesítő, hogy a klímaszabályzót épp az infotainment fölött helyezték el - a hagyományos, tekerős gombok itt talán jobban működtek volna. Külön dicséret illeti ugyanakkor a GPS-t, ami döbbenetes pontossággal szolgáltat infót az aktuális forgalmi dugókról.

A Citroen már régóta szeretné meghonosítani a hidropneumatikus futómű hagyományát. A lengéscsillapítón két hidraulikus ütköző hivatott elnyelni a felesleges erőlöketet, enyhítve a rugózáson. A Cactus futóműve ezért a göröngyös földutakat és a macskakövet is fölényesen veszi be, terhelésváltáskor azonban az autó jócskán kileng. A valamelyest művi vezérlés azért megfelelő mértékben precíz marad.

Az indulómodell egy 1,2 literes, háromhengeres motort foglal magába 110 lóerővel. Ez több mint elegendő a könnyű Citroennek, ami ha sportosan nem is, de meglepően fölényesen halad. A hangjával sincs gond, csupán a 130 km/órás sebesség közelében válik zavaróvá. A sűrű reggeli csúcsban a Cactus 100 kilométeren 6 litert fogyaszt.

Összegezve: a takarékos, praktikus és kényelmes Citroen mellett nyomós érvek szólnak. Árban a C4 Cactus a konkurrens Renault Mégane színvonalán mozog. Valamivel kevesebbe kerül, mint a német kompaktautók, így a VW Golf, Opel Astra vagy Ford Focus. A kiinduló ár 6 millió 300 ezer forint. Ennél ajánlatosabb a “Feel” felszereltségi csomagot választani, ami 7 millió forintért magába foglalja a klímát és a rádiót is.


Értékelés:

Vezetési élmény 2/4

Komfortosan ringat, viszonylag precíz

Teljesítmény 2/4

1,2 literes, háromhengeres turbóbenzinmotor

110 lóerő (81 kW)

Max sebesség 196 km/óra

0-100 km/h: 10,3 s

Fogyasztás 3/4

4,7 liter (normál), 6,0 liter (a teszt során)

Kapcsolódó cikkek

Használtautó-kereskedés - Megéri ott választani?

Használtautó-kereskedés - Megéri ott választani?

Használt autót sokan vásárolnak és nem csak azok, akik nem tehetik meg, hogy újat vegyenek. Mindenkinek más az elképzelése az autó vásárlásról, van akinek a használt is tökéletesen megteszi.

Leteszteltük a Citroen Cactus C4-et

Ez a komfortos francia tud valamit: leteszteltük a Citroen Cactus C4-et

Könnyedén rugózik, jól kipárnázott és megfelelően motorizált.

Hogyan vehetünk vagy adhatunk el használt autót gyorsan?

Hogyan vehetünk vagy adhatunk el használt autót gyorsan?

Az autóvásárlás és eladás folyamata sokak számára kihívást jelenthet. Azonban néhány alapvető lépés és fontos szempont betartásával könnyen megkönnyíthetjük a folyamatot.